Wárok 1 esélyt, melyet Tőled kaphatok,
Wárok 1 szót, melyet Tőled kaphatok.
Wárok 1 arcot, mely rám newet.
Wárok 1 sziwet, mely csak engem szeret... (L)
(Bella szemszöge)
-De elegem van ebből a kis szajhából.-vágta be a szobám ajtaját Zo mikor dühöngve bejött.Kibújtam a ruhás szekrényből és ránéztem a már az ágyamon ülő testvéremre.
-Már megint mit csinált?-húztam fel az egyik szemöldököm majd megint elkezdtem ki pakolni a ruháimat és berakni azokat a bőröndbe.
-Á csak a szokásos.Megint azt hiszi ő a királynő mi meg a szolgái.Azt mondta nekem:pakoljam be a ruháit a bőröndökbe.Érted?Még nekem is kevesebb ruhám van mint neki!És ez már nagy szó!De akkor is.Nem fogok neki be pakolni.Még nekem is összekel szedjem a cuccaimat.
-Értem.Már megint kezdi.És szabad kérdeznem...Miért nem pakolsz?-raktam be az utolsó ruhát is a bőröndbe.
-Úristen!Tényleg!Jó,hogy szólsz.-mondta majd ki rohant a szobámból.Én csak meg forgattam a szemem majd odamentem az üveg szekrényhez.Kinyitottam azt majd ki vettem az első képet amin anyukám-akit még életemben nem láttam-és apu volt.Boldogan mosolyogtak miközben apa anyu nagy pocakját fogta.Olyan aranyosak voltak.Kár,hogy soha nem láthatunk a nővéremmel ilyet.Ahogy apu mesélte nekünk,anyu a születésünkkor halt meg.Nagyon gyönyörű nő volt:vékony volt de mégse olyan csontos.Hosszú,egyenes szőkés barna haja gyönyörű ívekben omlott le a vállára majd folytatódott a mellkasán.Mosolyognom kellet ahogy bele néztem gyönyörű zöld szemeibe amiben a boldogság csillogott.Emlékszem mikor apu oda adta nekünk ezt a képet.A nővéremnek és nekem.Egy hideg,esős éjszaka volt...
"7 évesek voltunk.Zoey-val egy szobában aludtunk,apu szobája mellett.
Egy éjszaka nagyon rossz idő volt.Egymás mellett feküdtünk az ágyban,fejünkre húzva a takarót.Összeölelkeztünk mert nagyon féltünk.Még Zoey is pedig ő mindig is bátrabb és ügyesebb volt nállam.Valahogy szebb is pedig ugyanúgy néztünk ki mindig is.Nem voltam rá féltékeny soha mert a testvérem,szeretem és mindig is a boldogságot kívántam neki ahogy most is.De visszatérve:egyszer csak valami koppant az ablakon mire mi felsikítottunk.Apu rohant be hozzánk,lehúzta a fejünkről a takarót és csitítgatott minket,hogy nincs semmi baj,csak egy fa ág volt.De nem tudtunk meg nyugodni.Már úgy öleltük szegény aput,hogy majdnem meg fulladt.Kibontakozott a karmaink közül és mondta,hogy mindjárt visszajön.Egy perc se telt el mire visszajött a fényképpel.El mondta nekünk annak a történetét és el kezdett anyuról mesélni.Mi eközben a kezünkbe tartottuk a fényképet és pár könny cseppet hullajtottunk rá.Mikor apa befejezte a mesélést anyuról bebújtunk az ágyban a fényképpel,apu betakargatott minket majd adott mindkettőnk homlokára egy puszit,s résnyire nyitva hagyva az ajtót,kiment.Zoey-val még egy kicsit nézegettük a képet majd egymásra mosolyogva elaludtunk..."Az emléken csak elmosolyodtam majd berakva egy külön dobozba a képet tovább nézelődtem.Megtaláltam minden kis csecse-becsémet ami-természetesen-mind törékeny.Azokat is beraktam a dobozba majd leragasztottam azt és odaraktam a többi cucc közé.Fogtam egy filctollat és ráírtam a dobozokra nagy betűkkel a nevem.Körülnéztem,hogy mindent bepakoltam-e.Mikor végignéztem mindent megfogtam egy dobozt és el kezdtem lecipelni a nappaliba.Vissza fordultam a többi dolgomért majd levittem azokat is miközben már más cuccokkal is megtelt a nappali.Természetesen a legtöbb doboz Selina és Zoey tulajdona volt,akik épp lefelé jöttek a lépcsőn miközben vitatkoztak-náluk ez szokásos-.Már épp közbe avatkoztam volna de a konyhából elő lépett Eva és apám.
-Lányok fejezzétek be!Inkább kezdjünk el bepakolni a teherautóba.-szólt rá a két lányra Eva.Nagyon rendes nő.Olyan mintha az anyám lenne.Nem olyan szipirtyó mint a lánya:Selina.Az a lány egy hárpia.Mióta velünk élnek azóta mindig megakarja keseríteni az életünket.De természetesen ez nem sikerült neki soha.
-De anya,Zoey megütött.-nézett értetlenen a hárpia az anyjára.
-Ez nem igaz!Te kígyó!-üvöltött rá nővérem mire majdnem verekedés tört ki de apu leállította őket.
-Lányok,elég!Gyerünk pakolni.Most!-erre mind ketten szót fogadtak és elkezdtek bepakolni a kocsiba.Én is segítettem majd kb.fél óra múlva beültünk mind a kocsiba majd elindultunk új otthonunkba,az esős kisvárosba,Forksba.
(Alice szemszöge)
Iskolában vagyunk.Az ebédlőben.Mind az öten az asztalunknál ülünk mire belép egy szőkés hajú lány.Körbenéz majd szép lassan elindul,becsapva maga után az ajtót.Rögtön utána egy magas,barnásvörös hajú lány lép be.Nagy csoki barna szemeivel körbenézett,megakadva rajtunk a szeme.De rögtön el is kapta ahogy mögötte belépett valaki.Lefelé nézett,így az arcát nem láttam,de gyönyörű csoki barna,hosszú haját igen.Testalkata ugyanolyan volt mint a másik lányé csak 1-2 centivel lehetett kisebb nála.Átkarolta a magasabb lány őt és biztató szavakat mondott neki.A lány felemelte a fejét s hátra dobta gyönyörű haját.Ugyanúgy nézett ki mint a másik,csak pár vonása volt más.Szerintem szebb volt mint a másik,de ezt bátyám is így láthatta.Felé nézett de egyszer csak kővé dermedt.A szeme megcsillant.A vágy és a szomjúság.A vágy a szemében olyan volt mintha vonzódna hozzá...Egyszer csak megint jött egy látomás...bátyám épp azon civakodik,hogy csalogassa ki az erdőbe a gyönyörű lányt...
Lihegve tértem vissza a jelenbe.Szerelmem kérdezte mi bajom van de én csak ezt hajtogattam:
-Ne,ne.Ezt meg kell akadályozzam....
Hát tessék.Sajnálom,hogy késtem és elsiettem...
